A Filmről A Karib-tenger kalózai : A Fekete Gyöngy átka alapötletét a Disney-park egyik közkedvelt látványossága adta, amely a karib-tengeri kalózok életét mutatja be a látogatók számára. A Disney Stúdió vezetõi jól tudták, hogy egy ilyen látványos és romantikus történet filmre vitelére az egész szakmában csak egy ember képes: a legendás producer, Jerry Bruckheimer. És Bruckheimer, aki mindig is szerelmese volt a kalózfilmeknek, és régóta szerette volna letenni a névjegyét ebben a mûfajban, túlontúl nagynak érezte a kihívást ahhoz, hogy nemet mondjon. Bruckheimer forgatókönyvírónak a Shrek két szerzõjét, Ted Elliotot és Terry Rossiót nyerte meg, akik azzal az javaslattal álltak elõ, hogy a hagyományos kalóztörténetet természetfeletti elemekkel kellene izgalmasabbá tenni. Brucheimer lelkesen fogadta az ötletet, a két forgatókönyvíró pedig vadul nekilátott a vázlat kidolgozásának. Még javában dolgoztak a könyvön, amikor Bruckheimer már nekifogott összeállítani a stábot. Rendezõnek Gore Verbinskit, A kör és A mexikói rendezõjét szemelte ki. „Gore egyéni stílussal és rendkívül nagy szakmai tapasztalattal rendelkezik, továbbá ragyogó a humora – mondja Bruckheimer. – Nem kellett túl sokat kapacitálni, az elsõ találkozásunkkor rábólintott a felkérésre.” „Imádom a kalózokat. A kalózkodás számomra nem annyira a rablásról, mint inkább a zabolátlan szabadságvágyról szól – magyarázza Verbinksi. – Abban a korban, amikor a kalózok éltek, kegyetlen törvények uralkodtak, egy szelet kenyér ellopásáért fellógatták az embert. Aki alacsony sorból származott, és boldogulni akart, kénytelen volt áthágni a szabályokat.” A rendezõ megvolt, következhetett a szereposztás. A Bruckheimer-filmek híresek arról, hogy mindig elképesztõ sztárparádéval kényeztetik a közönséget. Nem kivétel ez alól A Karib-tenger kalózai nem. „Álomcsapat jött össze – mondja Verbinski. – Ritkán adatik meg rendezõnek, hogy ennyi kiválósággal dolgozzon.” „A nézõ imádja a sztárokat, de legfõképp azt szereti, ha kedvenceit szokatlan szerepkörben látja viszont – magyarázza Bruckheimer. – A fõszerepre olyasvalakit kerestünk, akit senki sem várna egy Disney-filmben. A választásunk Johnny Deppre esett. Aki ismeri õt, tudja, hogy nem könnyû becserkészni. Sztárgázsival nem lehet levenni a lábáról, csak olyan munkát vállal el, ami mûvészileg is kielégíti. Ezúttal személyes okok is közrejátszhattak abban, hogy igen mondott a felkérésre: a gyerekeit akarta meglepni ezzel az alakítással.” A srácok biztos élvezni fogják apuka alakítását, bár Sparrow kapitány távolról sem az a típus, akit példaképül lehetne állítani a gyerekek elé. „Jack alapjában véve egy széltoló – mondja Verbinski. – Kemény fickó, de ha nem muszáj, nem harcol, inkább a csavaros eszét használja.” „Jack mindig a talpára esik, és sohasem adja fel – elemzi a figurát Depp. – Egyetlen szerelme a hajója, amely a szabadságot szimbolizálja számára: az egész történet során nem akar mást, mint visszaszerezni azt. Közben persze elkövet tisztességtelen dolgokat, de igazából csak egy valami érdekli: bármi áron visszaszerezni a Fekete Gyöngyöt.” Depp hatalmas ambícióval látott neki a szerep kidolgozásának. Teljesen újszerû figurát akart létrehozni, és megalkotásához a Rolling Stones legendás gitárosát, Keith Richardot használta modellként. „Minden kornak megvannak a maga rockcsillaga. A XVII-XVIII. századé a kalózok voltak” – magyarázza. Sparrow kapitány nagy ellenfelét, a velejéig gonosz Barbarossát az Oscar-díjas Geoffrey Rush alakítja. „Olyan színészt kerestünk, aki méltó párja és ellenpontja Deppnek – magyarázza Bruckheimer. – Rush zseniális mûvész, és az ördögi figurákat különösen nagy fantáziával kelti életre.” Rush ugyanolyan alapossággal látott készült a szerepre, mint Depp. Bonyolult karakterrajzot készített az elátkozott kapitányról, és egészen a gyerekkoráig visszamenõleg kidolgozta az élettörténetét. Rush és Depp mániákus igényessége a forgatáson is megmutatkozott: a felvételek között folyamatosan a két forgatókönyvírót nyúzták (akik a Bruckheimer-filmek hagyományainak megfelelõen végig jelen voltak a forgatáson), és jeleneteiket csiszolgatták velük. „Geoffrey teljesen kiszámíthatatlan – beszél partnerérõl Depp. – Mindig változtat valamit a jeleneten, imádja kizökkenteni és új ötletekkel zavarba hozni a partnerét; egyszóval szakasztott olyan, mint én.” Will Turner, a jóképû ifjú kovács szerepére Bruckheimer A Gyûrûk Ura Legolasát, Orlando Bloomot kérte fel, akinek képességeirõl korábbi közös filmjükben, A Sólyom végveszélyben címû produkcióban már meggyõzõdhetett. „Óriási szerencsével még azelõtt sikerült megszereznem, hogy kitört volta körülötte ez A Gyûrûk Ura-hisztéria” – mondja Bruckheimer. „Orlando egy naiv, tisztességes fiatalember formál meg, aki váratlanul egy életveszélyes kaland kellõs közepébe csöppen, de megállja a helyét, és a történet végére igazi férfivá érik. Az egész filmben övé a legnehezebb szerep” – dicséri ifjú kollégáját Depp. „Jack Sparrow, a dörzsölt kalóz és Will Turner, a talpig becsületes ifjú kapcsolata tele van feszültséggel – elemzi a két figurát Bruckheimer. – Will apa nélkül nõtt fel, azok a tengerésztisztek a példaképei, akiket Port Royalban maga körül látott. De Sparrow mellett megtanulja, hogy az ostoba társadalmi szabályokat igenis át kell hágni.” Will szerelmét, Elizabeth Swannt a 18 esztendõs angol Keira Knightley alakítja, akit korábban a Baljós árnyak és a Csavard be, mint Beckam címû filmekben láthattunk. Knightley legnagyobb szívfájdalma az volt, hogy nem kellett ugyanolyan vívótréningen átesnie, mint nagynevû színésztársainak. „Verekszem a filmben gyertyatartóval, rúddal, még ágytállal is, csak épp karddal nem. De Jerry és Gore megígérte, hogy a következõ filmünkben írnak nekem egy vívójelenetet.” Elizabeth atyját, Swann kormányzót a nagyszerû angol színész, Jonathan Pryce formálja meg, Norrington sorhajóhadnagyot pedig, akihez Swann mindenáron hozzá akarja kényszeríteni a lányát, az ugyancsak angol Jack Davenport kelti életre. „Elizabeth apja nem gonosz, csak úgy véli, hogy az alacsony származású Will Turner nem méltó a lánya kezére – magyarázza Verbinski. – Jonathan Pryce nagyszerûen oldotta meg a szerepet: az õ Watherby Swannja nem egyszerûen egy arrogáns angol fõtiszt, hanem egy aggódó apa, aki a legjobbat akarja a lányának. A jóképû, törekvõ Norrington alakítójáról, Jack Davenportról így vélekedik Verbinski: „Jack igazi karakterszínész, aki kiválóan ért hozzá, hogy humoros elemeket keverjen a játékába.”. Míg Keira Knightley a kardot, Davenport a látványos kalózruhákat irigyelte színésztársaitól „Elnéztem Johnnyt a színes fejkendõjével és a rasta hajfürtjeivel, és majd megszakadt a szívem. Én úgy néztem ki a jelmezemben, mint egy fagylalt.” A fõszereplõket tömérdek színes figura veszi körül a filmben. Különösen Barbarossa kalózai mulatságosak, akiket a kapitány a világ különbözõ részein kikötõi kocsmák mélyérõl szedett össze. Válogatásukra a producer és a rendezõ is különös gondot fordított, és a vidám kompánia a forgatási idõ alatt és után is megszámlálhatatlan órát töltött együtt. „Õrült társaság volt, a karibi forgatáson külön szárnyban laktak, és a valóságban is úgy éltek, mint a kalózok” – emlékezik Rush. A színészeken kívül fontos szerep jutott a filmben néhány állatnak. Barbarossa hûséges majmát két cabochon majom alakította, egy hím és egy nõstény: kedves kis hófehér pofácskájukat növényi festékkel színezték sötétre, hogy démonibban hasson. Rush külön kiképzést kapott, hogy megfelelõen tudjon bánni a majmokkal. Minden kalózfilm nélkülözhetetlen kelléke a vállon ülõ papagáj: õt három madár játszotta, az elsõ ücsörgött, a második beszélt, a harmadik pedig röpdösött. Az üldögélõs madár olyan étvágygerjesztõnek találta az õt hurcoló színész, David Bailie fülét, hogy folyamatosan és nagy élvezettel csipegette a forgatáson. A stáb már épp indulni készült a karibi forgatásra, amikor kiderült, hogy a szigeteken súlyos fertõzõ betegség tizedeli a madárállományt, és tilos bevinni papagájokat. A produkció egyik állatszelidítõje ekkor nagy sietve a helyszínre utazott, és felhajtott egy maradat, amely színben, mintázatban hasonlított a korábbi papagájokra. Az állatok bizalmatlanságának legyõzéséhez azonban idõ kell: az idomár úgy igyekezett felgyorsítani a folyamatot, hogy éjjel-nappal a kezén, vállán hurcolta a madarat, és folyamatosan beszélt hozzá. A módszer bevált: a papagáj nagyszerûen helyt ült a karibi forgatások során. KALÓZISKOLA Bár A Karib-tenger kalózai csak egy tüneményes mese, a filmkészítõk a történeti hûséget olyan komolyan vették, hogy külön történészt szerzõdtettek a stáb mellé Peter Twist személyében. „A kalózkodás története egyidõs a hajózáséval – magyarázza Twist. – A kalózok eredetileg a saját szakállukra tevékenykedtek, késõbb elõfordult, hogy állami zsoldba álltak, és királyi engedéllyel fosztogatták az ellenséges hajókat. Ez a tevékenység aztán olyan jövedelmezõnek bizonyult, hogy békeidõben sem tudtak felhagyni vele.” Az elásott kalózkincsekrõl szóló mesék viszont merõben a képzelet szüleményei. „A kalózok a zsákmány megszerzése után azonnal megosztoztak, aztán behajóztak egy viszonylag baráti kikötõbe, és nem mozdultak, amíg az egész pénzt el nem verték kártyára, italra, nõre. Mire kitántorogtak a kocsmákból, már nem volt mit elásniuk.” A film ugyan nem köthetõ egyetlen konkrét dátumhoz vagy évszámhoz sem, de hangulatában leginkább az 1720 és 1750 közötti évtizedeket idézi. Ez a kalózok aranykorának utolsó idõszaka; bár hõseink nem sejtik, új korszak kezdõdik, a kapitalizmusé, amely nem tûri, hogy bárki is akadályozza az áruk és a tõke szabad áramlását. A stáb sokat tanult Twisttõl, a színészeknek azonban az elméleti képzésen kívül gyakorlati oktatáson is rész kellett venniük, hogy elsajátítsák a kardforgatás mûvészetét. A több hetes tréninget a szakma nagy öregje, Robert Anderson vezetette, aki több mint ötven éve dolgozik vívómesterként, és már Errol Flynt is iskolázta, a „The Master of Ballantrea” vívójeleneteiben pedig a dublõreként dolgozott. Rush-ék valóságos kalóziskolát jártak ki, hogy megtanulják, miként kell bánni a legkülönfélébb vágó és szúrófegyverekkel, szablyákkal, vívótõrökkel, rövid kardokkal. Depp és Bloom viszonylag könnyû helyzetben volt: elõbbi a Don Juan DeMarco forgatása elõtt már alapos kiképzésen esett át, utóbbi nemrég fejezte be A Gyûrûk Ura forgatását, ahol ugyancsak alapos vívóoktatást kapott – mellesleg épp Robert Andersontól. KEZDÕDIK A FORGATÁS A forgatás 2002. október 9-én kezdõdött. Az elsõ két hét stúdióban telt, a Fekete Gyöngy kapitányi fülkéjében és a kormányzói palota belsõiben játszódó jeleneteket vették fel. Ezután a Palos Verdes-i Marinelandbe helyezték át a székhelyüket. Ez egy ismert turistalátványosság, csodálatos, 180 fokos panorámával a Csendes óceánra. Nincsenek illúzióromboló villanyvezetékek, vasúti sínek, belógó épületek – ilyen „idõtlen” látképet közel s távol képtelenség találni a kaliforniai tengerparton. A lélegzetelállító kilátást minden nagy filmstúdió igyekszik kihasználni, és Bruckheimer-csapat is itt építette fel a Port Royal-i Charles Erõdöt, ahol a film elsõ része játszódik. A trópusi jeleneteket a filmesek eredetileg a Long Beach-i Catalina Islandon akarták felvenni, ám hamar ráébredtek, hogy a hiteles hatás érdekében messzebb kell utazniuk. Körülnéztek Ausztráliában és Thaiföldön is, de végül be kellett látniuk, hogy a Karib-tengerhez egyik sem fogható. „A víznek, a homoknak és pálmafáknak itt hasonlíthatatlan a minõsége, leleplezõdött volna a csalás” – mondja Verbinski. Irány tehát a Karib-tenger. Hónapok teltek kereséssel, több mint húsz különbözõ szigetet néztek meg, de beleütköztek az emberiség egyik legfõbb problémájába: a túlnépesedésbe. „Ha találtunk egy normális szigetet, rögtön elõtrappolt a fák közül néhány turista – folytatja Verbinski. – Olyasmi, hogy lakatlan sziget, ma már egyszerûen nem létezik.” Logisztikai központnak végül St. Vincentet választották, amelynek ugyan nincs fehér homokos strandja, viszont közel esik néhány olyan szigethez, amely alkalmasnak tûnt a forgatásra. 2002 augusztusában kezdõdtek meg az építési munkák a szigeteken, és 2003. január 18-án futott be St. Vincent kikõtõjébe a színészekkel, a felszereléssel és a stábbal dugig megrakott hajó. St. Vincent nem igazán felkapott turistacélpont, és mire a csapat elfoglalta a városka összes szabad hotelszobáját és fizetõvendég-szállását, a szigetre gyakorlatilag ki lehetett volna akasztani a „Megtelt” táblát. A forgatási helyszínek egy 20-25 kilométeres sugarú körön belül szétszórva helyezkedtek el a tengeren, a hajókat így nem csak filmezésre, hanem szállításra is használták. Több száz ember utazott rajtuk naponta másfél-két órát a helyszínekre, este pedig vissza a szállásra. A legmegterhelõbb idõszak az a két hét volt, amikor Wallilabutól 12-20 kilométerre a nyílt tengeren filmeztek. „Mindaz a rossz, amit a tengeri forgatásokról mondanak, színigaz – állítja Verbinski. – Ami elromolhat, el is romlik. Ha a hajó beáll a helyes irányba, megváltozik a szél. Ha a szél jó irányból fúj, a nap rossz felõl süt. A hullámok két-három méter magasak, úgyhogy hiába vagyunk többszörösen lehorgonyozva, minden mozog, a színészek mögött a díszletek összevissza csúszkálnak. És akkor még nem beszéltem a tengeri betegségrõl, amitõl semmiféle varázspirula nem óv meg.” A tengeri forgatások Dariusz Wolski operatõrt is megizzasztották. „Normális körülmények között az ember tudja, merre halad a nap, és ennek megfelelõen választja meg a forgatási irányokat, hogy folyamatosságot adjon a felvételeknek. A hajó viszont fütyül az operatõr elképzéseire, arra megy, amerre a szél fúj.” A KALÓZOK INGÓSÁGAI A produkcióhoz, melynek összköltsége több mint 120 millió dollárra rúgott, számos nagyszabású díszlet készült. Néhányról már szóltunk, a leglátványosabbról azonban még nem. Ez a kalózok kincses barlangja, ahol a sok rablott drágaságot õrzik. A rendezõ és a producer szabad kezet adott Brian Morris díszlettervezõnek, aki elképesztõ búvóhelyet tervezett, vízi utakkal, vizesárokkal, szerteágazó barlangokkal, és rémületes sziklákkal. A díszlet a Disney burbanki stúdiójában épült fel, ugyanott, ahol korábban egy másik Bruckheimer-film, az Armageddon aszteroida-jeleneteit forgatták. Száz építõmunkás öt hónapig dolgozott a díszleten; csupán a barlang feltöltéséhez több mint egymillió liter vizet használtak fel. Verbinski mindenhová aranyat akart. „A kalózok nem mûgyûjtõk: a pénzre mennek” – ismételgette a díszlettervezõ csapat tagjainak, akik százával festették be aranyszínûre a sziklákat, és több száz méternyi gyöngysort és nyakláncot teregettek szét a barlangban. Egy New Orleans-i és egy kanadai cég gyártotta a filmben szereplõ érméket. Ezek valamennyien az akkortájt használatos arany és ezüstpénzek pontos másolatai: majdnem egymilliót használt belõlük a produkció. Kalózfilm nem lehet meg hajók nélkül. A filmben több vízi jármû játszik fontos szerepet: a villámgyors Interceptor, amely egy kétárbocos klipper; a Dauntless hadihajó, és a titokzatos Fekete Gyöngy, amelyet néhány évvel korábban lopott el Jacktõl Barbarossa. A producerek eredetileg úgy gondolták, hogy mindhárom hajót a produkciónak kell megépítenie, ám Seattle-ben rábukkantak egy hajóra, amely a Grace Harbor-i Kikötõi Hatóság birtokában állt, és kis átalakítással alkalmassá lehetett tenni arra, hogy eljátssza az Interceptor szerepét. A Lady Washinghton egy XVIII. századi híres hajó hiteles másolata volt: fürge, jól irányítható vízi jármû, és tökéletesen kiképzett legénység járt hozzá. Olyan tökéletes állapotban volt, hogy az átalakítások után a „saját lábán” tette meg majd hétezer kilométeres utat Port Townsendtõl Long Beach-ig és onnan a karibi szigetekig. A legénység tagjai – profi tengerészek és oktatók, fiatalok és idõsek, férfiak és nõk vegyesen – a St. Vincentbe érkezés után sem hagyták sorsára a hajót, hanem kalózjelmezbe bújtak, és így vettek részt a forgatáson. A Dauntlesst a Victory nevû, egykor száz ágyús hadihajó alapján építették meg. A Victory számtalan csatában jeleskedett, és a maga idejében a flotta büszkesége volt. Ma már nincs meg, a filmesek modellek alapján rekonstruálták. 150 ember három és fél hónapig dolgozott rajta esõben, napsütésben egy Long Beach-i vízi dokkban. Maga a díszlet egy félig szétboncolt hajóra hasonlít, oldala több helyen hiányzik, hogy a kamerával be lehessen látni a hajó belsejébe. A Fekete Gyöngy megalkotása ehhez képest gyerekjáték volt. A díszlet a Long Beach Dome-ban készült el, röpke három hónap alatt. A nyílt vízi felvételek során egy vontatóhajó mozgatta, amit az utómunkák során számítógépes technikával retusáltak ki a képrõl. HA A HOLDFÉNY ÉJJEL RÁSÜT… A Karib-tenger kalózainak mûfaji újdonsága, hogy a kalóztémát természetfölötti elemekkel keveri. Barbarossa és kalózai az átok hatására a holdfényben világító csontvázakká alakulnak át: ezt a meghökkentõ hatást, amely egyszerre hat félelmetesen és mulatságosan a vásznon, vizuális effektusokkal, és a számítógépes animáció alkalmazásával érték el az alkotók. A világító csontvázak életre keltésének feladatát az Industrial Light & Magic kapta. A tervezõk elõször fényképfelvételeket készítettek a jelmezbe bújtatott, kisminkelt színészekrõl, majd külön-külön megrajzolták mindegyikük csontváz-változatát. Amikor a rendezõ elégedett volt a karakterrajzokkal, a csapat szkenneléssel elkészítette a mûvészek háromdimenziós számítógépes portréját. Külön kép készült a testükrõl, és külön a fejükrõl, továbbá született egy rendkívül részletes és anatómiailag is pontos számítógépes csontvázmodell is. Ezt a modellt illesztették össze az egyes személyek háromdimenziós képével. A tervezõk végül szárított pulykahús-darabok beszkennelt képét rétegezték rá a csontvázakra, hogy a csontra rászikkadt hús érzetét keltsék, és hajjal, szakállal, különféle jelmezekkel látták el a száz százalékig számítógéppel generált figurákat. Technikai szempontból Verbinskiék számára a legkeményebb diót azoknak az akciójeleneteknek a felvétele jelentette, amelyekben a csontvázak hús-vér emberekkel tusakodnak. „A katonákat játszó színészek a semmivel harcoltak, ami már önmagában elég különös látványt keltett – meséli a rendezõ. – Ráadásul sok közeli kézikamerás felvételt alkalmaztunk, ami a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy a kamera rászegezõdött a levegõ egy pontjára, ahol a képzeletbeli csontváz állt, felolvastuk a csontváz szövegét, aztán a kamera átsvenkelt a következõ nem létezõ csontvázra, és így tovább. Rengeteg vitatkoztunk rajta, hogy mire állítsuk az élességet, és más gondjaink is voltak, de végül az Industrial Light & Magic mindent rendbetett.” HARC A KIKÖTÕBEN A vízi csaták zömét 2002 novemberében, a Los Angeles-i kikötõben vették fel. A felvételek iszonyatos megterhelést róttak a színészekre: Johnny Depp és Keira Knightley például majdnem három teljes forgatási napot töltött mindenféle védõháló és biztosítókötél nélkül egy keskeny pallón, amely a Fekete Gyöngy fedélzetének szélérõl nyúlt ki a háborgó habok fölé. „Amikor eljött a leugrás pillanata, a rendezõ felajánlotta, hogy a dublõröm megcsinálja helyettem, mire hetykén azt feleltem, hogy ha már ennyit ácsorogtam itt, csak nem képzeli, hogy a csúcsponton átadom a helyemet másnak?” – emlékszik Knightley. A tengeri fürdõ persze alaposan megtépázta Keira toalettjét, és nem tett jót Depp gondosan dekorált rasta fürtjeinek sem. Ezt a hajviseletet egyébként Depp találta ki a figura számára, és õ maga dolgozta ki Sparrow kapitány teljes jelmezét és egész megjelenését. Alapossága nem ismert határokat: a forgatás megkezdése elõtt például három fogára aranykoronát tetetett (14, 18, illetve 22 karátos aranyból), egy negyediket pedig platinával koronáztatta meg. „Többet akartam, de Jerry Bruckheimer nem engedte” – meséli nevetve Depp. A kellékek összeválogatásakor Verbinskiék maximális korhûségre törekedtek. Depp filmbéli kardja igazi régiség, valamikor XVIII. század közepén készült. De még számos más eredeti kard szerepel a filmben, ezeket Londonban vásárolták össze egy kisebb vagyonért. Londonban készültek a parókák is: csaknem négyszázat használtak belõlük a produkcióban, és a fontosabb szereplõk közül Orlando Bloom az egyetlen, aki megúszta a viselésüket. De nem járt jól, mert õ viszont hajmeghosszabbítókat kapott, amelyek rögzítése alkalmanként öt-hat órát vett igénybe.